Rólam

Szia, Dömötör Szilvia vagyok! 2016-ban biorezonanciás vizsgálaton kiderült, hogy érzékeny vagyok a gluténra és az élesztőre. Ekkor kezdtem el először komolyabban figyelni az étkezésemre.

2021-ben gasztroenterológiai vizsgálatokon, köztük gyomortükrözésen is átestem, de az orvosok nem találtak eltérést. Azt mondták, hogy csak „kitalálom” a fájdalmat – pedig pontosan tudtam, hogy valami nincs rendben.

Budapestre utaztam, összegyűjtve minden erőforrásomat, és 2022-ben teljes vérképet, valamint ételérzékenységi vizsgálatot csináltattam. Ott javasolták a mikrobiom vizsgálatot is, amit végül Sopronban végeztem el. Ennek eredményeként kiderült, hogy 18 különböző ételérzékenységem van.

Segítség nélkül, saját erőből alakítottam át az étrendemet, elhagytam a problémás ételeket, és teljesen rendbe jöttem. Két év múlva újra elmentem gasztroenterológiára, ahol ismét nem találtak semmit – én viszont tudtam, hogy az életmódváltásom működik.

Ez a tapasztalat inspirált arra, hogy elvégezzem az Anyagcsere- és Hormontípus-meghatározás, valamint az Egészséges táplálkozás tanácsadás képzést. Ennek hatására kezdtem el a táplálkozási tanácsadást. Megtanultam, hogy az eddigi étkezési szokásaim összhangban voltak azzal, amit a tudomány is igazol. Azóta teljesen problémamentesen élek, és időközben rengeteg saját receptet is kidolgoztam, amelyeket a jövőben szeretnék megosztani másokkal is.

2022. július 1.

2026. január 1.

Scroll to Top